2012. május 18. | Erik, Alexandra névnapja
Terézvárosi csoport
Folytatódik Keresztül kasul Terézvároson séta sorozatunk, melynek keretében legközelebb március 17-én, szombaton 10 órakor találkozunk a Jókai szobornál.
Szeretettel vár minden érdeklődőt a séta vezetője: Roszinszky Bella.
További porgramjainkkal kapcsolatban kérjük, figyeljék az Eötvös10 honlapját (www.eotvos10.hu)!
 

 
„Keresztül-kasul Terézvároson”  ̶  helytörténeti előadások Roszinszky Bella Podmaniczky-díjas városvédővel november 19-én, szombaton 15 órakor, valamint december 3-án, szombaton 15 órakor.
Helyszín: Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér – Pinceklub (VI. ker., Eötvös u. 10.)
Meglepetésnek szánjuk ezt a két szombat délutánt azoknak, akik végigjárták velünk „Keresztül-kasul" Terézvárost, de azoknak is, akik csak most érnek rá egy kis kiruccanásra, és szeretnék jobban megismerni a várost, vagy szeretnének velünk nosztalgiázni egyesületünk korábbi székhelyén, s ismét érezni a hely (régi-új) szellemét. A zenés, vetített képes, irodalommal fűszerezett előadások után alkalom lesz egy kis beszélgetésre, sőt decemberben, az évzáró klubnap keretében egy vetélkedőn mérethetik meg tudásukat a helytörténet iránt érdeklődő, játékos kedvű résztvevők.
A részvétel díjtalan!
 

Október 15-én, szombaton 10 órakor az Eötvös10-el közös szervezésben Keresztül kasul Terézvároson: Séta a Teréz-templom körül.
Találkozás: az Oroszlános kútnál, a templom háta mögött.
A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel vár a sétavezető: Roszinszky Bella.

Október 15., Teréz napja, a "Terézvárosi Búcsú", a terézvárosiak hagyományos ünnepe, ezért helytörténeti sétánk ezúttal a Teréz templomtól indul. Érdekes látnivalóban nem lesz hiány. Megidézzük Krúdy világát, az egykori és mai "Nagymezőt" és persze a Király utcát. A Pekáry-házból kitekintve mit látott annak idején az író, és mit láthat most a figyelmes mai városlakó?

Szeptember 17-én, szombaton délelőtt az Autómentes nap keretén belül tart városi sétát a Köröndtől az Oktogonig Roszinszky Bella. Találkozó a Kodály Köröndön. Részletekkel hamarosan itt szolgálunk!
Szeptember 17-én, szombaton 15 órakor városi sétát vezet "Liszt nyomában" címmel Roszinszky Bella. Találkozás: a Liszt Ferenc téren.
Szeptember 18-án, vasárnap 15 órakor Szalonélet Liszt korában címmel tart vetítettképes előadást az Eötvös10 stúdiószínpadán (VI. ker. Eötvös u. 10., III. em.) Roszinszky Bella.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak – ahogy az ugyanaznap 19 órakor az E10 nagytermében "Zenei örökségünk" címmel rendezendő örökség napi zárókoncertre is, ahol közreműködik a Bajza Hangkör, Háray Ferencné vezetésével.
Szeptember 24-én, szombaton 10 órakor Keresztül kasul Terézvároson: Városi séta Terézváros diplomatanegyedében.
Találkozás: a Budapest VI. ker., Andrássy út 124. előtt. A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel vár a sétavezető: Roszinszky Bella.

Június 4-én, szombaton 10 órakor Keresztül kasul Terézvároson: Mesélő házak, utcák, terek. Városi séta az Anker-palotától a Liszt Ferenc térig.
Találkozás: a Budapest VI. ker., Anker köz 1-3. előtt. A program ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel vár: Roszinszky Bella.

Július, augusztus hónapokban kérjük, figyelje ezt az oldalt!
 
 
Május 14-én, szombaton 10 órakor az Urbitális Majális részeként az E10 Kulturális Központ szervezésével Keresztül kasul Terézvároson: A pesti Broadway. A helytörténeti sétát vezeti: Roszinszky Bella.
Találkozás az Operettszínház előtt (VI. ker., Nagymező u. 17.).
Közreműködik a Bajza Hangkör, Háry Ferencné vezetésével.
 
Terézváros a színházi élet központja. Ezen a néhány négyzetméteren lépten-nyomon a kultúra, a szórakozás a kikapcsolódás ezernyi változatával találkozunk ma is.
Sétánkon vissza-visszatekintünk az elmúlt időkre, a régi szenzációkra, a sokszor nagyszerű, néha botrányos történetekre, városi legendákra. Néhány épületet nemcsak kívülről fogunk megcsodálni, de közelebbről is megismerhetünk majd.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A regisztrációs lapot kitöltő terézvárosi résztvevők helytörténeti kiadványt kapnak ajándékba!

Április 9-én, szombaton 11 órai kezdettel egy egész napos program keretében – a 100 éves házak ünnepségsorozat részeként – bemutatkozik a Schiffer-villa (VI. ker. Munkácsy M. u. 19/b.). A programban szerepel többek közt a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarának fellépése és Roszinszky Bella előadása az épület és tulajdonosai történetéről. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Április 16-án, szombaton ismét sétálhatnak „Keresztül-kasul Terézvároson” Roszinszky Bellával. Az Eötvös10-zel közösen szervezett séta címe: Barangolás a Köröndtől a Hősök teréig. Közreműködik: a Bajza-Hangkör Háray Ferencné vezetésével. Találkozás: 10 órakor a VI. ker. Kodály köröndön, a Zrínyi szobornál.

Március 20-án, vasárnap 10 órakor a Liszt emlékév programjához csatlakozva helytörténeti sétát a zeneszerzőről elnevezett téren, mely során megidézzük a zene, az építészet, a képzőművészet és az irodalom alakjait. Szeretettel vár minden érdeklődőt Roszinszky Bella a Liszt Ferenc téren, a zeneszerző szobránál.
 

2011. február 9-én, szerdán 16:30 órakor Liszt emlékek a Terézvárosban címmel képes-zenés-irodalmi összeállításra hív minden kedves érdeklődőt egyesületünk székhelyére Roszinszky Bella.
 

December 9-én, csütörtökön 16:30 órakor Végh Ferenc színművész, terézvárosi lokálpatrióta segítségével egyesületünk székhelyén megidézik a „színház világát”. A Schiffer-villabeli élményekre alapozott visszatekintő beszélgetés háziasszonya: Roszinszky Bella.

 
November 6-án, szombaton 10 órakor folytatják Utcák, terek, híres-nevezetes épületek – individuális városi séták keresztül-kasul a Terézvároson sorozatukat. Lendvay nyomában ezúttal a Kogart Házat látogatják meg. Találkozás a VI. ker. Andrássy út 112. előtt (az Andrássy út-Munkácsy u. sarkánál), „sétamesélő”: Roszinszky Bella.

Október 16-án (szombaton) 10 órakor helytörténeti sétát tartanak.
Találkozás a Bajza utca és Lendvay utca sarkán. A sétát vezeti: Roszinszky Bella
 

Terézváros értékeiről készült tablók kiállításával és sok szeretettel várunk minden érdeklődőt szeptember 18-án, szombaton 10-16 óráig a városvédők civil sátrában az Andrássy úton, az immár hagyománnyá vált Autómentes Nap alkalmából

Utcák, terek, híres-nevezetes épületek – individuális városi séták keresztül-kasul a Terézvároson. „Sétamesélő”: Roszinszky Bella. A program részleteit hamarosan itt olvashatják!

Május 15-én (szombaton) 13 órakor szeretettel várunk minden érdeklődőt a Pesti Broadway sétánkra. Találkozás: a Mai Manó Ház előtt (VI. ker., Nagymező u. 20.) A sétát vezeti Roszinszky Bella.
 

Április 12-én (hétfőn) 15 órakor szeretettel várunk minden érdeklődőt Terézváros értékei című kiállításunk megnyitójára a Derkovits Gyula Általános Iskola (Zay-villa) aulájában (VI. ker., Városligeti fasor 4-6.). Megnyitja: Roszinszky Bella.
Látogatható április 30-ig, az iskola titkárságán történt előzetes bejelentkezés alapján (061/342-8542).

Március 16-án (kedden) 16 órakor szeretettel várunk minden érdeklődőt Terézváros értékei című kiállításunk megnyitójára a Pesti Barnabás Szakközépiskola dísztermében (VI. ker., Andrássy út 63-65.). Megnyitja: Roszinszky Bella.
Látogatható március 26-ig, az iskola titkárságán történt előzetes bejelentkezés alapján (061/342-7556).

Február 23-án (kedden) 17 órakor ami a Fekete Sas szárnyai alól kimaradt: Kulturális barangolások az Andrássy úton – az Orosz Kultúra Háza (Andrássy út 120.) vetítettképes előadás. Mindenkit szeretettel vár egyesületünk székhelyén: Roszinszky Bella.

(A 2009. őszén megjelent Kultúrtörténeti séták – Andrássy út című kötet a Fekete Sas Kiadó gondozásában.)

December 7-én (hétfőn) 15 órakor a Terézváros értékei sorozatban: kiállítás az Andrássy úti paloták tablóiból. Helyszín: Terézvárosi Két Tannyelvű Iskola (1065 Budapest, Pethő S. u. 4.).
2010. január 18-án (hétfőn) 17 órakor Kulturális barangolások az Andrássy úton: Az egykori Mária Terézia Gimnázium – Andrássy út 63-65. (ami a Fekete Sas szárnyai alól kimaradt). Mindenkit szeretettel vár a Városvédő Egyesület székhelyén: Roszinszky Bella.
(A 2009. őszén megjelent Kultúrtörténeti séták – Andrássy út című kötet a Fekete Sas Kiadó gondozásában.)

 
November 18-án, szerdán 17 órakor "Kulturális barangolások az Andrássy úton – a Bulyovszky-villa titka" (ami a Fekete Sas szárnyai alól kimaradt), színháztörténeti kiruccanás. Mindenkit szeretettel vár a Városvédő Egyesület székhelyén: Roszinszky Bella.
(A közelmúltban jelent meg a Fekete Sas Kiadó Kultúrtörténeti séták – Andrássy út című kötete.)
 

 
MEGHÍVÓ

A Budapesti Városvédő Egyesület és a Fekete Sas Könyvkiadó szeretettel meghívja Önt az
Andrássy út
című kiadvány bemutatójára
2009. október 6-án (kedden) 16 órára a BVE Podmaniczky termébe.

A kötetet bemutatja:
Fazakas István, a Fekete Sas Könyvkiadó vezetője

Közreműködnek:
a Bajza utcai Általános Iskola növendékei és a kötet szerzői
A bemutató után a kiadvány kedvezményesen megvásárolható lesz!
 

 
Szeptemberben Szokatlan szobrok címmel tartanak vetítettképes előadást.
 
Várjuk a kedves érdeklődőket az Autómentes Napon idén is, az Andrássy úton felállított sátrunkban!
 

Június 24-én (szerdán) 17 órakor folytatjuk Szecesszió a Terézvárosban előadássorozatunkat, melynek keretében a Löffler testvérekről tart vetített képes előadást Roszinszky Bella.

Július-augusztusban városi sétákat szervezünk: az időponttal és a részletekkel kapcsolatban kérjük, figyeljék ezt a rovatot! 

A pesti Broadway. Városi séta, 2009. május 16. szombaton 10 órakor.
Találkozás: a Mai Manó Ház előtt (VI. Nagymező u. 20).

Bajza utcai séta, 2009. május 23. szombat 10 órakor.
Találkozás: a Magyar Sajtó Háza előtt (VI. Andrássy út 100).
 
Április 29-én (szerdán) 17 órakor folytatjuk "Szecesszió a Terézvárosban" előadássorozatunkat, melynek keretében Liget Szanatórium – Ady nyomában címmel tart előadást Roszinszky Bella.

 
Március 19-én (csütörtökön) 17 órakor folytatjuk „Szecesszió a Terézvárosban” című előadássorozatunkat, melynek e havi vetített képes előadásában a Bálint Zoltán-Jámbor Lajos építészpárosról beszélgetünk. Előadó: Roszinszky Bella.
 
 
Folytatják „Szecesszió a Terézvárosban” című előadássorozatukat, közkívánatra újra - már vetített képekkel - február 26-án  (csütörtök) 17 órakor Roszinszky Bella tolmácsolásában Ray Rezső munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
 

 
Folytatják „Szecesszió a Terézvárosban” című előadássorozatukat, ezúttal december 9-én (kedden) 17 órakor Spiegel Frigyes munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Folytatják „Szecesszió a Terézvárosban” című előadássorozatukat, ezúttal november 24-én (hétfőn) 17 órakor Vidor Emil munkásságával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

 
Október 18-án, szombaton 10:30 órakor „Szecesszió a Terézvárosban” helytörténeti séta. Vezeti: Roszinszky Rudolfné
Találkozás: a Mai Manó Ház előtt (1065 Budapest, Nagymező u. 20.)
 

 
Szeptembertől folytatjuk a „Szecesszió a Terézvárosban” sorozatunkat! Szeptember 9-én (kedden) 16 órakor Roszinszky Bella előadásában Fodor Gyula építész munkásságát mutatják be.

Szeptember 22-én (hétfőn) 17 órakor „Modern üvegfelületek a Terézvárosban” címmel az emberi lélekre gyakorolt „üvegház hatás” vizsgálatáról Keszei Barbara előadását hallhatják. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik válaszaikkal a kutatást segítették!


Június 17-én (kedden) 17 órakor tartják következő előadásukat Neoreneszánsz épületek a Terézvárosban címmel. Előadó: Roszinszky Bella.  


A Budapesti Urbanisztikai Majális rendezvénysorozat keretében május 6-án (kedden) „Szecesszió a Terézvárosban” címmel Roszinszky Rudolfné (Bella) tart városismereti sétát a VI. kerületben. Találkozó: 14 órakor a Mai Manó ház előtt (VI. ker., Nagymező u. 20.).
Bajza utcai sétára invitálnak minden érdeklődőt. Találkozó: május 31-én (szombaton) délelőtt 10 órakor a Bajza u. 49-51. sz. (iskola) előtt. Vezeti: Roszinszky Bella


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Április 15-én (kedd) 17 órakor „Szecesszió a Terézvárosban” című sorozat keretében Kőrössy Albert építészről beszélgetünk. „A Kölcsey Ferenc Gimnázium története” címmel Érdi-Krausz György előadását hallhatják.


A „Szecesszió a Terézvárosban” című sorozat keretében 2008. március 31-én (hétfőn!) 17 órakor Roszinszky Bella előadását hallhatják Árkay Aladárról. Mindenkit szeretettel várunk!


2008. február 26-án (kedden) 16 órakor a "Szecesszió a Terézvárosban" előadássorozat keretében "Lajtha Béla munkássága" címmel Roszinszky Bella előadását hallhatják.

 


 

2008. január 29-én (kedden) 17 órakor „Vágó József a Terézvárosban”
Roszinszky Bella előadásaira mindenkit szeretettel várunk!


 
Bejelentkezés
felhasználónév:
jelszó:
Regisztráció
Keresés
Keresett szó:
Fórumok
Fórum címe Utolsó hozzászólás
Mi lesz veled Szőke Tisza gőzős? [1] Tibor956, 2012.05.11
A Budapesti Városvédő Egyesület új honlapja [22] ratonyi, 2012.03.06
városligeti tó [1] mikulás, 2012.02.28
Világörökség-e a Körönd [1] balo, 2012.02.05
Turul madár téma.. [4] balo, 2012.02.05

Főoldal | Honlaptérkép | Impresszum | Kontakt |